I   II   III   IV	BETON BR.46  DANAS, Utorak 27. maj 2008.   INTRO INTRO Piše: Marko Čudić Ìrja: Marko Čudić NASTAVLJANJE NENASTAVLJIVOG A FOLYTATHATATLAN FOLYTATÁSA ili manjinska književnost koja je emigrirala     u matičnu državu (o časopisu Ex Symposion)         avagy az anyaországba emigrált kissebségi irodalom     (az Ex Symposion folyóiratról)   Sada već legendarni novosadski književni (multimedijalni, zapravo) časopis Új Symposion svojevremeno je (šezdesetih, sedamdesetih i osamdesetih godina prošlog veka) i definitivno istrgao savremenu vojvođansku književnost iz ralja gotovo obaveznog provincijalizma i rustične književnosti lokalnih boja, uveo dah modernih duhovnih strujanja sa Zapada u mađarsku (i to ne samo vojvođansko-mađarsku) književnost, lansirao sjajne moderne mlade pesnike i slikare (u njemu će, recimo, svoje prve pesme objaviti Ištvan Domonkoš, tu će se prvi put slikarski afirmisati Ferenc Maurič i toliki drugi), omogućio u to vreme (polu)zabranjenim piscima iz Mađarske da objavljuju u njemu (recimo, Ivanu Mandiju, Ištvanu Eršiju, Đerđu Konradu i Miklošu Meselju), objavljivao tekstove vodećih srpskih i hrvatskih pisaca mlađe generacije i popularisao slike modernih jugoslovenskih slikara. Krajem osamdesetih godina na čelo časopisa dolaze mlađe, perspektivne snage vojvođanske mađarske literature, Atila Balaž, Peter Božik, Ištvan Ladanji, Ištvan Besedeš i drugi, sa namerom da nastave ono što su započeli njihovi prethodnici Oto Tolnai i Janoš Siveri. Ali, izbijanje građanskog rata u Jugoslaviji označilo je ujedno i naprasnu i nasilnu smrt ovog časopisa. Da bi izbegli učešće u besmislenom ratu sa dojučerašnjim dobrim saradnicima, urednici časopisa su se privremeno (a pokazaće se, i trajno) sklonili u Mađarsku, u grad Vesprem u zapadnoj Mađarskoj, u Prekodunavlju. No, pomenute mlade snage, na čelu sa pesnikom (i radijskim di-džejom) Otom Fenjvešijem, pesnicima i prozaistima Atilom Balažem i Peterom Božikom, te akribičnim esejistima Janošom Gecijem i Ištvanom Ladanjijem, nisu se tako olako pomirile sa činjenicom da Új Symposion-a više nema. Pomenuti autori se nisu zadovoljili tada još prilično monolitnom i u sebe zatvorenom kulturom svoje matične države, i odlučili su da, ne žaleći muke i truda, osnuju časopis koji bi u nekim svojim osnovnim crtama, bio prirodni duhovni naslednik nekadašnjeg Új Simposion-a. I tako su ti „putnici sa margine“ (kako ih duhovito naziva mađarski teoretičar Zoltan Virag) osnovali svoju verziju nastavka Új Symposion-a, pod karakterističnim nazivom Ex Symposion. Ono što odmah pada u oči svakom čitaocu novostvorenog Ex Symposion-a (čiji je prvi broj izašao 1991. godine i koji je do danas doživeo šezdesetak brojeva, u proseku četiri godišnje), jeste da je on drugačije koncipiran u odnosu na svog prethodnika, na Új Symposion, jer su svi brojevi Ex Symposiona tematski (u tom smislu postoji izvesna daleka paralela s našim časopisom Gradac). A praviti tematske brojeve u časopisu ovakvog profila predstavlja veliku zamku: postoji, naime, opasnost da brojevi postanu sterilni, akademski i pomalo dosadni. No, ta je zamka prilično uspešno izbegnuta u većini brojeva Ex Symposion-a, jer je izbor tema bio raznolik i atraktivan. Dovoljno je samo ovlaš baciti pogled na naslove nekih od najzanimljivijih brojeva, pa se odmah zainteresovati za njih. Neki od brojeva posvećeni su po jednom autoru: Siveri, Domonkoš, Mihalj Vajda (filozof Lukačeve škole i disident), Šandor Tar (izvanredni prozni pisac iz Debrecena, umro 2004. godine, pisac van medijski nametnutog književnog mainstream-a), Danilo Kiš, Niče, Rifenštal, Ivo Andrić. Drugi se, pak, brojevi, fokusiraju na određenu temu, poetičku ili društveno-političku: Romani na dlanu (prema izrazu koji je kod nas odomaćio Danilo Kiš), Banalnost zla, Intimni dnevnik, Gubljenje tla, Olovni vojnici, Sel(j)ofonija, Dokument, Putnik, Iznenadne šetnje, De bello civili... Ovaj časopis, dakle, na jedan malo koncepcijski stroži način uspeva da u sebe prokrijumčari nešto malo starog, ujsimpozionovskog duha, ali bez patetike, lažnih jugonostalgičnih tirada i provincijalizma. U njemu su svoje tekstove objavljivali autori poput Bernharda Valdenfelsa, Agneš Heler, Mihalja Vajde, Mirka Kovača, Davida Albaharija, Petera Esterhazija, Dubravke Ugrešić, Zoltana Šebeka, a od mlađe garde tu su se prilično često pojavljivala imena Lasla Darvašija, Gabora Viraga (alias Aarona Bluma), Kristijana Grečoa, Ildiko Lovaš, Đerđa Horvata (alias Serbhorvata)... Urednici se, takođe, svojski trude da likovna oprema časopisa nastavi vrhunske domete ugašenog Új Symposion-a. Šteta je što naši čitaoci do sada nisu imali prilike da se upoznaju sa ovim, i za srpsku kulturu, važnim časopisom. Možda je ovo prilika za jedan mali uvod A ma már legendás újvidéki irodalmi (voltaképpen multimediális) Új Symposion folyóirat a maga idejében (a múlt évszázad hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveiben) végérvényesen kirántotta a kortárs vajdasági irodalmat a szinte kötelezö provincializmusból és a lokális színekkel befestett rusztikus irodalomfelfogás büvköréböl, behozta Nyugatról az új szellemi áramlatok szelét a magyar (méghozzá nemcsak a vajdasági magyar) irodalomba, útjára bocsátott jónéhány kiváló modern fiatal költöt és festöt (itt fog, például, elöször publikálni Domonkos István, itt fogja elsö festöi affirmációját elnyerni Maurits Ferenc és még sokan mások), publikálási lehetöséget nyújtott az abban az idoben Magyarországon (félig-meddig) betiltott íróknak (például Mándy Ivánnak, Eörsi Istvánnak, Konrád Györgynek, Mészöly Miklósnak), megjelentette a vezetö fiatal szerb és horvát szerzök írásait és népszerüsítette a modern jugoszláv festök muveit. A nyolcvanas évek vége felé a folyóirat élére a vajdasági magyar irodalom fiatal, ígéretes képviselöi kerültek: Balázs Attila, Bozsik Péter, Ladányi István, Beszédes István és mások, azzal a céllal, hogy folytassák azt, amit elödeik, Tolnai Ottó és Sziveri János elkezdtek. A jugoszláviai polgárháború kitörése azonban egyben a folyóirat hirtelen és eröszakos halálát is jelentette. A folyóirat szerkesztöségi tagjainak nem állt szándékában értelmetlenül háborúzgatni az egykori jóbarátokkal, írótársakkal, s ezért ideiglenesen (idövel bebizonyosodik: végleg) átmenekültek Magyarországra, a nyugatmagyarországi, dunántúli Veszprém városába. Ezek a fiatal erök, élükön Fenyvesi Ottó költö (és rádiós DJ-el), Balázs Attila és Bozsik Péter költövel, prózaíróval, valamint Géczi János és Ladányi István alapos esszéíróval, nem tudtak azonban egykönnyen kibékülni azzal a ténnyel, hogy az Új Symposion effektíve nincs többé. Az említett szerzöket nem tudta kielégíteni az akkoriban még eléggé monolit és önmagába bezárt anyaországi kultúra, és úgy döntöttek, hogy nem sajnálva kínt, igyekezetet, létrehozzanak egy olyan folyóiratot, amely néhány alapvetö vonásában voltaképpen természetes szellemi örököse lesz a néhai Új Symposionnak. Így tehát ezek a „margó vándorai“ (ahogy szellemesen nevezi oket Virág Zoltán magyarországi teoretikus) elindították az Új Symposion folytatásának sajátos változatát, jellemzö címmel: Ex Symposion. Az, ami elsö ránézésre szemet szúr az újonnan elindított Ex Symposion (melynek elsö [év]száma 1991-ben látott napvilágot, és amely a mai napig kb. hatvan számot ért meg, évente átlagban négyet) bármelyik olvasójának, az a tény, hogy ennek a folyóiratnak másmilyen a koncepciója az elödjéhez, az Új Symposionhoz képest, ami abban nyilvánul meg, hogy az Ex Symposion mindegyik száma tematikus szám (ebben az értelemben meghúzható egy távoli párhuzam a hazai Gradac folyóirattal). Márpedig tematikus számokat csinálni egy ilyen arculatú folyóiratnál nagy csapdát rejt magában: fennáll, ugyanis, annak a veszélye, hogy a számok sterilek, akadémikusak és kissé unalmasak lesznek. Ezt a csapdát a szerkesztök azonban az Ex Symposion számainak többségében viszonylag sikeresen kikerülték a kiválasztott témák sokszínuségének és attraktivitásának köszönhetöen. Elég csupán egy hevenyészett pillantást vetni a néhány legérdekesebb szám címoldalára, és azok máris felkelthetik érdeklödésünket. A számok egy része egy bizonyos szerzönek van szentelve: Sziveri, Domonkos, Vajda Mihály [Misu] (a Lukács-iskola filozófusa, disszidens), Tar Sándor (2004-ben elhunyt kiváló debreceni prózaíró, a média által forszírozott irodalmi mainstreamböl kimaradt író), Danilo Kiš, Nietzsche, Riefenstahl, Ivo Andrić. Más számok viszont egy bizonyos poétikai, szellemi vagy társadalmi-politikai témára összpontosítanak: Tenyérnyi regények (a nálunk Danilo Kiš által meghonosított kifejezés után), A gonosz banalitása, Magánnapló, Talajvesztés, Ólomkatonák, Falufónia, Dokumentum, Vándor, Hiretelen séták, De bello civili... Ennek a folyóiratnak tehát sikerült az, hogy egy, koncepciós szempontból szigorúbb módon, magába csempésszen egy kis régi, újsymposionos szellemet, de patetika, hazug jugonosztalgiás szólamok és provincializmus nélkül. Olyan szerzök szövegei jelentek meg itt, mint Bernhard Waldenfels, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Mirko Kovač, David Albahari, Esterházy Péter, Dubravka Ugrešić, Sebok Zoltán, a fiatalabb gárdából pedig viszonylag gyakran forgott itt Darvasi László, Virág Gábor (alias ifj. Aaron Blum), Grecsó Krisztián, Lovas Ildikó, Horváth (alias Szerbhorváth) György... neve. A szerkesztöség továbbá arra is törekszik, hogy a folyóirat képzömuvészeti melléklete folytassa a beszüntetett Új Symposionban közölt adalékok elsörangú színvonalát. Kár, hogy a hazai olvasóközönségnek eddig még nem adatott meg az alkalom, hogy megismerkedjenek ezzel a szerb kultúra számára is jelentos folyóirattal. Ez talán jó alkalom egy kis bevezetöre  I   II   III   IV